2010. április 9., péntek

Megtanulni tudni, élni, cselekedni, másokkal együtt lenni



Az ember élete folyamán a tanulás négy alapvető típusának, a tudás négy szimbolikus tartópillérének kell megszerveződnie: megtanulni tudni; megtanulni cselekedni; megtanulni együtt, másokkal élni; megtanulni élni.


Ez nem jelenti a tételes, kódolt ismeretek mechanikus elsajátítását, sokkal inkább annak a módnak a birtokbavételét, amelynek segítségével az ismereteket meg lehet szerezni. Ez egyik eszköze és célja is az életnek. Mint eszköz segít minél jobban megérteni környezetünket, hogy képesek legyünk emberi méltóságban élni, fejleszteni a foglalkoztatottsághoz szükséges ismereteinket és kommunikációs készségünket. Életcélként ez az alapja a megértés, a tudás, a művelődés s a felfedezés feletti örömnek is.

Mivel az ismeretek egyre inkább differenciálódnak s állandóan változnak, hiú ábránd megpróbálni mindent tudni, de a specializációnak sem szabad kirekesztenie az általános műveltséget. „Napjaink igazán kiművelt felnőttjeinek – így a jelentés – széles alapokra van szükségük, és rendelkezniük kell azzal a képességgel, hogy néhány témában alaposan elmélyüljenek. E két követelménynek történő megfelelést az egész életen át fejleszteni kell.” Az ismeretek hatásai közé való bezárkózás veszélyes, közömbössé tesz a világ dolgai iránt.

A megtanulni tudni feltételezi a tanulás megtanulásának képességét, amelyhez gondolkodás, figyelemösszpontosítás, emlékezetbe vésés szükséges. Különösképpen hangsúlyozza a jelentés, mennyire fontos, hogy a fiatalok tanuljanak meg koncentrálni dolgokra, emberekre, mert az elektronikus médiák információzuhataga, a „csatornaszörfözés” negatívan hat a tanulás, a felfedezés folyamatára, amely meghatározott időt igénylő gondolkodási folyamat. A mechanikus emlékezést nem lehet kiiktatni a modern információtárolók korában sem, csak rendelkeznünk kell a szelektivitás képességével: mit tanulunk meg „kívülről” és mit bízunk az információtárolókra. A tanulás azonban soha meg nem szűnő folyamat, amely az élet folyamán sokirányú tapasztalatokkal egészül ki. Különösen fontosak lesznek a jövőben a munkatapasztalatok, mivel a munka egyre inkább elveszti rutinjellegét, maga is tanulási környezetté válik.


A megtanulni tudni és megtanulni cselekedni elválaszthatatlanok egymástól, a különbség az, hogy az utóbbi szorosan kapcsolódik a szakképzés követelményeihez, valójában tehát munkaerőképzést jelent anélkül, hogy hosszabb távlatban konkrét ismereteink lennének arról a munkáról, amelyre a munkaerőt képezni kell. Annyi azonban biztos, hogy a 21. század ipari és információs társadalmában, amikor az emberi erőt felváltják a legmagasabb technika és informatika színvonalán álló gépek, az emberi munkaerő egyre inkább anyagtalanná válik, a munka természete is tudásközpontú lesz az iparban is, de még inkább a szolgáltatásban. Ebben az ismeretalapú társadalomban a vállalatok jövője attól függ, mennyire lesznek képesek a szakmai tudást innovációvá fejleszteni, ami még fejlettebb termelést és munkafolyamatokat eredményez.

Mindebből az következik, hogy a korábban szerzett szakmai ismeretek hamar elavulnak, és egyre inkább a személyi kompetenciák kerülnek előtérbe. Jelentős az a változás is, hogy egy adott feladat elvégzését és az egyéni munkatevékenységet mindinkább felváltja a „teammunka”, és a feladatokat „projektcsoportok” végzik. Ezért a munkaadók a jövőben nemcsak szakmai hozzáértést igényelnek a munkavállalótól, hanem olyan kompetenciakomplexumot, amelyben olyan személyiségjegyek is helyet kapnak, mint például a társas viselkedés, kezdeményezőkészség, a kockázatvállalás bátorsága.
A szakképzésnek fel kell készítenie erre is a leendő munkavállalókat és a már foglalkoztatott felnőtteket. 

A munka elanyagiatlanodása (dematerialization of work) még inkább vonatkozik a szolgáltatási szektorra, amely egyre nagyobb részét alkotja a társadalomfejlesztésnek (szakértők különböző típusai, műszaki monitorizálás, tanácsadó, pénzügyi, könyvelési, menedzsment-szolgáltatások, szociális munka, oktatás, egészségügy stb.), ahol az ellátók és a használók közötti kapcsolat speciális, interperszonális kompetenciákat igényel a dolgozóktól.

Ez a követelmény a legfontosabb oktatási kérdések egyike. A jelenlegi világ, sajnos, nagyon gyakran az erőszak világa, és ez aláássa azt a reményt, amit a tudósok és az egyszerű emberek a humánum fejlődésétől várnak. A népek történetében mindig voltak konfliktusok, de a technika fejlődése következtében az emberiség az önpusztításnak soha nem képzelt lehetőségeit halmozta fel a huszonegyedik századra. 

Az egyik megközelítés a jelentés szerint, hogy az egész életen át tartó tanulás segítse elő mások felfedezését. Tanítsa az emberiség sokszínűségét, erősítse az emberi lények közötti hasonlóságok és az egymástól való függőségük tudatát, legyenek jelen a különböző népességcsoportok megjelenítésében a különbözőségek is. Ahhoz, hogy az egyik ember megértse és elfogadja a másikat, mindenekelőtt meg kell ismerniük egymás lényét. Ahhoz, hogy a gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek pontos és igaz véleményük legyen más nemzetiségű, etnikumú, felekezetű embercsoportról, az oktatásnak, nevelésnek, művelődésnek – történjék az családban, iskolában, a lakóhelyen – elő kell segítenie annak felfedezését, hogy kik ők. Ugyanis csak ebben az esetben képesek teljes mértékben beleélni magukat a másik helyébe, megérteni reakciójukat. Az előítéletek megszüntetésében, a valamely népcsoport iránti ellenszenv enyhítésében, felszámolásában nagy szerepe van az együttes munkának, a közös cselekvésnek az azonos célok megvalósítása érdekében. Hasonló békéltető hatásuk van a kulturális aktivitásoknak, a szociális munkának, amelyet a civil szervezetek látnak el.


A Jacques Delors-jelentés szakértő bizottsága síkraszáll amellett, hogy az oktatás és nevelés, így az egész életen át tartó tanulás fundamentális célja az ember lehető legnagyobb mértékben történő kiteljesítése, személyiségének minden irányú gazdagítása, önkifejezésének és sokoldalú elkötelezettsége teljesítésének erősítése úgy, mint egyes egyén, de úgy is, mint családjának, közösségének tagja, állampolgár, munkavállaló, szakmai újító, mint „kreatív álmodozó” (sic).

megtanulni élni életstratégiából kisugárzik a Bizottságnak az az aggodalma, hogy a technika soha nem látott fejlődésének következményeként fennáll a veszélye annak, hogy ezek a változások dehumanizálják a világot, ezért az üzenet lényege az, hogy az oktatásnak, az egész életen át tartó tanulásnak képessé kell tenni minden személyt saját problémája megoldására, önálló döntésének meghozatalára és az önmaga iránti felelősségvállalásra. A társadalomban végbemenő változások, különösen a médiák erejének megnövekedése még inkább alátámasztják ezt az aggodalmat. A tennivaló már nemcsak az, hogy a gyermeket felkészítsük a jövő társadalma számára, hanem most már az is, hogy folyamatosan mindenkit felruházzunk azzal az erővel és szellemi értékekkel, amelyek szükségesek az őket körülvevő világ megértéséhez, a felelősségteljes, emberhez méltó viselkedéshez. Az oktatásnak fontos szerepe, hogy olyan gondolat-, vélemény- és érzelemszabadságot adjon az embernek, amely szükséges képességeik kibontakoztatásához és életük lehetséges ellenőrzéséhez. Megtanulni élni ebben a vonatkozásban azt is jelenti, hogy az oktatásnak, nevelésnek nem szabad figyelmen kívül hagynia az egyén kibontakoztatásának egyik aspektusát sem: az emlékezőtehetséget, a gondolkodási képességet, a fizikai erőnlétet, az esztétikai érzéket, a kommunikációs képességet. Semmilyen adottság, talentum nem maradhat rejtve, hanem fel kell tárni azt az egyén, a közösség javára.

Forrás: A Jaques Delors-jelentés (kiemelések tőlem)

Nincsenek megjegyzések: