2010. július 7., szerda

Maria Montessori pedagógiája

A korszak fiziológiai, pszichológiai kutatásaira alapozta rendszerét Maria Montessori (1870-1952), aki Olaszország elsõ orvosnõjeként 1896-ban szerzett diplomát. Ezt követõen antropológiai, elmekórtani kutatásokat folytatott, majd 1898-tól értelmi fogyatékosok nevelésével foglalkozott. 1907-ben kapott lehetõséget arra, hogy idõközben kidolgozott módszerét egészséges gyermekek nevelésekor is kipróbálja. Róma külvárosának egyik bérházában hozta létre elsõ óvodáját "Casa dei Bambini"[Gyermekek Háza] néven. Tapasztalatai alapján 1909-ben kiadott nagysikerû mûvében, az "Il metodo della pedagogia scientificá"-ban fejtette ki újszerû pedagógiai koncepcióját.

Módszerét világszerte nagy elismeréssel fogadták, és hamarosan széles körben elterjedt. A késõbbi évtizedekben számos nemzetközi tanfolyamot szerveztek elsajátíttatására. Az 1929. évi Montessori-konferencián megalapították a Nemzetközi Montessori Szövetséget (Association Montessori Internationale), amely ma is mûködik, székhelye Amszterdam.
Didaktikai-módszertani alapelvei
Montessori pedagógiai koncepciójának alapgondolata rousseau-i ihletettségû. Akkor nevelhetjük gyermekeinket legeredményesebben - véli -, ha hagyjuk õket önállóan cselekedni. A felnõtt túlvédõ gondoskodása ártalmas a gyermek számára, megakadályozza egészséges fejlõdését. "Az életnek nem akkor vagyunk a segítségére - mondja -, ha elnyomjuk megnyilvánulásait, hanem akkor, ha könnyítünk kifejlõdésén és megoltalmazzuk a fenyegetõ veszélyektõl [...] Ezért kell elhárítanunk a gyermek útjából a fejlõdés elé gördülõ akadályokat, s ezért kell tekintettel lennünk szükségleteire, és biztosítanunk szellemi élete természetes spontán kibontakozását. [...] Vagyis arra kell törekednünk, hogy a gyermek mindent, amire képes, önállóan el is végezhessen." 

Mindennek alapján fogalmazódik meg a Montessori-rendszer két alapelve: a gyermeki aktivitás és szabadság.

Az elsõ annak lehetõségét jelzi, hogy a gyermek maga alkossa meg képzeteit, fejlessze ki érzékszerveit, építse meg saját gondolatvilágát, ne a nevelõ erõszakolja rá a sajátját. A cselekvés megindítója a felnõtt, irányítója a jól megválasztott eszköz, de a cselekvõ alany maga a gyermek.
A második, a szabadság elve azt jelenti, hogy minden gyermeki tevékenység megengedett, ami nem sérti a többi gyermek önálló tevékenységét. Ezért tilos minden agresszív, másokat zavaró viselkedés. A gyermek szabadságának természetes határa a közérdek és az ennek megfelelõ magatartás. A szabadság ebben a felfogásban a nyílt parancs, tilalom hiánya, amely a gyermekben azt az érzetet kelti, hogy azt tehet, amit akar. Ezáltal megfelelõ kezdeményezõ-készséget, önbizalmat szerezhet, de nem hiányzik a mások jogainak elismerése és értékelése sem, ami a szükséges önnevelés alapja.

A gyermeki aktivitásnak Montessori szerint két alapvetõ feltétele van: a gyermekhez méretezett, megfelelõen berendezett tevékenységi tér és a tevékenységet befolyásoló, irányító eszközök.
A gyermekhez méretezett teret egyszerû, könnyû, a kis lakók testméretéhez alkalmazkodó bútorokkal, egyéb használati tárgyakkal kell berendezni: elérhetõ testmagasságban elhelyezett fogasokkal, mosdókkal, jól mozgatható asztalokkal, székekkel, szõnyegekkel, az eszközök tárolására szolgáló alacsony, nyitott polcokkal.
A szabadságnak csak addig van értelme, ameddig a gyermek saját korának, fejlettségi szintjének megfelelõ eszközökkel tevékenykedhetik.
Miként ezt Montessori megfogalmazta: "...szabadságot adni munkaalkalom nélkül értelmetlen lenne, mert a munkaalkalom nélkül szabadjára engedett gyermek éppúgy tönkremegy szellemileg, mint ahogy az újszülött éhen hal, ha nem táplálják."
A gyermek sokoldalú tevékenységét szolgálják a hosszú évek megfigyelései, kísérletei során kidolgozott didaktikai eszközei.
A Montessori-eszközök
Montessorinál az oktatás anyagát elsõsorban a tanszerek, eszközök (il materiale) alkotják. Óvodájában az értelmi fogyatékosok nevelése során kialakított érzékszervi fejlesztõ eszközöket használtak, amelyek egy egymásra épülõ zárt fejlõdési kört alkotnak. Külön-külön fejlesztik a gyermek érzékszerveit (látás, hallás, tapintás, alak- és színérzet), érzékelését, észlelését; szemléltetik az anyagi világ alapvetõ tulajdonságait (szín, forma, kiterjedés, hang, illat, íz stb.), de egyúttal fejlesztik manuális tevékenységük színvonalát és ezzel együtt gondolkodásukat is. Közvetett céljuk az alapvetõ kultúrtechnikák (írás, olvasás, számolás, rajzolás) elõkészítése, megalapozása.

Néhány jellegzetes Montessori-eszköz: 9 tábla a gyermekek kézügyességének fejlesztésére a gombolásban, fûzésben, csatolásban, csokorkötésben; a kisebb-nagyobb viszonyok szemléltetésére és a mennyiségek nagyságának összehasonlítására 1-10 dm hosszú rudak. A tapintást bekötött szemmel a henger alakú nyílásokba a megfelelõ hengerek elhelyezésével gyakorolhatják, valamint sima, érdes, bolyhos szövetbõl készült táblán kereshetik ki a tapintott minta megfelelõit. Bekötött szemmel becsülik meg a különbözõ nagyságú és súlyú fatáblákat is. A színérzék fejlesztésére a 6 és 11 alapszínû kártya, majd a 63 színárnyalat felismerése szolgál. A hallásfejlesztés zörgõ dobozokkal, hengerekkel, csengõsorokkal történik. Az alak-, formaérzékelést 30 különféle alakú síkidom összeválogatása segíti.

A Montessori-koncepció további foglalkozási formája - a különféle eszközökkel folytatott önálló tevékenységen túl - a gyermekek ritmikus mozgása, a csendtartás és az írás-olvasás-számolás elõkészítése szintén gazdag eszközhasználat segítségével.

Nincsenek megjegyzések: