2010. július 7., szerda

A Waldorf pedagógi sajátos vonásai

A Steiner által alapított Waldorf-iskola - az elsõ intézet 1919. évi megnyitása óta - 12 évfolyamos egységes iskola, amelyben nem történik értelmi képességek alapján való elkülönítés. Felfogása szerint ugyanis a gyermeki személyiség optimális fejlõdése csak így valósul meg. Mindenki egyedi, csak rá jellemzõ tulajdonságokkal rendelkezik, az iskola feladata ezeknek a minél teljesebb kibontakoztatása. A Waldorf-iskola nem ad állami érettségit, ezért az arra törekvõ fiatalok számára a 12+1 év az érettségire való felkészülést szolgálja.

A Waldorf-iskolák a szülôk-tanárok-tanulók együttmûködésére alapozva, legtöbbször egyesületi formában mûködnek. A 12 évfolyamos iskolához általában óvoda és néha gyógypedagógiai intézet is kapcsolódik. A fenntartás költségeit a szülõk által befizetett differenciált tandíj, esetleg állami támogatás fedezi. Az iskolák irányítását a szülõi és tanári testület kollegiális alapon végzi. A legfõbb fórum a hetente megtartott, a lényeges szervezeti, de elsõsorban pedagógiai-pszichológiai, aktuális nevelési kérdésekkel foglalkozó tanári konferencia, ami egyben a továbbképzés egyik legfõbb formája.

Az iskolai nevelés legfontosabb személyisége az osztálytanító, aki az 1-8. osztályig a napi fõ oktatási idõben (a reggel elsõ 2-3 órája)a fõ tárgyakat tanítja, így nyolc éven át naponta hosszú idõt tölt együtt diákjaival. Ez nem csupán a gyermek-tanító, hanem a tanulók egymás közötti kapcsolatára is nagy hatással van. Az állandóság, ismétlõdés, a biztonságot nyújtó viszonyulási lehetõségek gyakorlása nagymértékben elõsegíti a Waldorf-iskolákra oly jellemzõ bensõséges, családias osztály- és iskolai légkör kialakulását. Az osztálytanító osztálya összetételének meghatározásakor figyelembe veszi a fiúk-lányok arányszáma mellett az egyes temperamentumtípusok egészséges arányát is. Ez ugyanis elõmozdítja a megfelelõ osztálykohézió létrejöttét a közös munkavégzés során.

Az osztályban végzett tanulmányi munka sajátos eleme az ún. epochális oktatás, ami azt jelenti, hogy a gyermekek tanrendje nem naponta és óránként változik, hanem a fõoktatás tantárgyainak (anyanyelv, írás, olvasás, számolás, késõbb természet- és társadalomtudományi tárgyak) tananyagatömbösítve, egy-másfél hónapos szakaszokban kerül feldolgozásra. Ez a szervezeti megoldás lehetõvé teszi, hogy a gyermek figyelme, érdeklõdése tartósan egy-egy területre koncentrálódjon, több, különbözõ megközelítésben, változatos eszközökkel sajátítsanak el egy-egy anyagrészt.
A Waldorf-iskolákban ismeretlen a bukás, valamint a hagyományos értelemben vett feleltetés és osztályozás. Az egyes tantárgyi szakaszok (epochák) befejezése után nyilvános osztálybemutatót tartanak, év végén pedig a tanító a gyermek személyiségének egészére kiterjedõ részletes szöveges értékelést ad minden növendékrõl. Ehhez az értékeléshez személyre szóló rajzokat és verseket is mellékelnek.

A Waldorf-iskolák Steiner és munkatársai által kidolgozott kerettanterve nagy szabadságot adott a pedagógusnak. Ennek néhány lényeges eleme:
  1. Az elsõ iskolaévtõl kezdõdõen két idegen nyelv oktatása (lehetõség szerint egy keleti és egy nyugati nyelv).
  2. Az iskolák munkájában kiemelkedõ szerepe van a mûvészeti nevelésnek, minden gyermek tanul zenélni, énekelni, részt vesz a közös karéneken. Az elsõ osztálytól kezdve használják a furulyát és az ütõhangszereket, a tehetségesebb gyermekek késõbb húros hangszereken is játszanak. Az osztályoknak önálló zenekara, az iskolának nagy zenekara, többféle kamarazenekara és -kórusa van. A rajzon és festésen keresztül történõ önkifejezés jelen van az elsõ osztálytól kezdve; a rajzi elemek segítségével jutnak el az írás-olvasás-számolás tanításához is. A dramatikus játék, szavalás, színjáték az iskolai élet szerves része, a változatos, élményszerû, gazdag tartalmú iskolai ünnepek programjának alapja. A színdarabokat a gyermekek néha maguk írják, önállóan rendezik, maguk készítik díszleteiket és jelmezeiket.
  3. A Waldorf-pedagógia jellegzetes mûvészeti tevékenységformája az euritmia - a táncos mozdulatmûvészet, amely a tér, idõ és az emberi test mozgásos megjelenítési, önkifejezési formája.
  4. Kiemelt szerep jut a munkára nevelésnek is, ami a kézimunkától (kötés, varrás, horgolás, hímzés), a különbözõ kézmûves technikák (fafaragás, agyag- és fémmegmunkálás stb.) elsajátításán át a bonyolultabb technológiák (papírgyártás, házépítés stb.), a mezõgazdasági munkák (növénytermesztés, kertmûvelés, állattenyésztés) a gyakorlati tevékenységek (földmérés, térképrajzolás) és az egészségügyi-szociális feladatok (elsõsegélynyújtás, betegápolás stb.) elvégzéséig terjed.
  5. A kilencedik osztálytól kezdve a munkaoktatáshoz kapcsolva a növendékek több hetesmezôgazdasági-ipari-szociális gyakorlaton vesznek részt.
  6. Az utolsó évet szabadon választott gyakorlati munkával vagy elméleti zárdolgozattal fejezik be. Az elkészült mûveket bemutatják, és tanáraik, társaik, szüleik jelenlétében védik meg õket.

Nincsenek megjegyzések: