2011. október 29., szombat

Tiltakozás a köznevelési törvénytervezet visszásságai ellen


FELHÍVÁS
TILTAKOZUNK A KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNYTERVEZET VISSZÁSSÁGAI ELLEN
HAMISAN
állítja a törvénytervezet, hogy növeli az intézmények és a pedagógusok szakmai önállóságát,
  • hiszen központilag előírt értékeken és (tananyag)tartalmakon alapuló közoktatást vezet be,
  • hiszen a jelenlegi értéksokszínűséget félrevezetően értéksemlegességnek nevezi, ennek felszámolására törekszik, ugyanakkor egyetlen értéket sem nevez meg,
  • hiszen a NAT-ban megjelölt fejlesztési kompetenciákhoz kötelezően megtanítandó tartalmakat rendel,
  • hiszen a helyi tanterv a központi kerettantervtől (az eddigi 30% helyett) legfeljebb 10 %-ban térhet el, és ezzel számos iskolában lehetetlenné válik az eddigi pedagógiai kínálat továbbvitele,
  • hiszen még az engedélyezett tankönyvek számát is minimalizálja,
  • hiszen az erős központosítás bürokratikussá teszi az iskola belső szervezetét, és az igazgató munkáját szinte kizárólag a végrehajtásra korlátozza,
  • és mindezt egyáltalán nem kompenzálják a tantestülethez kerülő döntési jogosítványok.
HAMISAN
állítja a törvénytervezet, hogy az iskolarendszer eredményessége javulni fog, és húzóerővé válik a tudás,
  • hiszen leszállítja a tankötelezettség korhatárát,
  • hiszen az érettségit nyújtó középfokú iskolákban való továbbtanulást keretszámokkal korlátozza,
  • hiszen az iskolák működését és a pedagógusok munkáját meghatározó döntések meghozatalának jogát elveszi a helyi körülményeket ismerő közösségektől,
  • hiszen a centralizációval rendkívül megnehezíti, szinte lehetetlenné teszi az alkotó szellemű helyi pedagógiai műhelyek működését ( uniformizált helyi tantervek ),
  • hiszen a központosított minősítő eljárás a fenntartói akarat és értékrend érvényesítésének (büntető) eszközévé válhat,
  • hiszen a drasztikus óraszám-növekedésnek a tömeges elbocsátás mellett egyenes következménye a természetes önvédelemből történő teljesítmény-visszatartás, a minőségromlás, az egészségi és mentális állapot romlása, a törvényszerűen kialakuló közöny a tanulók és a tanítás iránt.
AZ IGAZSÁG
tehát az, hogy ez a törvénytervezet nem elégséges szakmai és érdekvédelmi egyeztetés eredménye. A pedagógusokat nem alkotó embernek, hanem végrehajtó közszolgának tekinti. Közszolgálatot akarunk végezni, de nem szolgaként, hanem autonóm értelmiségiként!
KÖVETELJÜK, HOGY ALAKULJON NEMZETI OKTATÁSI KEREKASZTAL, AMELY ALAPOSAN ÁTTEKINTI A NEMZET ELŐTT ÁLLÓ NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI FELADATOKAT, AZOKBAN MEGEGYEZIK, ÍGY KONSZENZUSOS DÖNTÉSEKKEL ELINDULHATUNK A HOSSZÚ TÁVÚ OKTATÁSI REFORM ÚTJÁN!
Célunk, hogy ennek a törvénytervezetnek a november 4-re tervezett elfogadását halasszák el.
Kérjük, amennyiben egyetért, aláírásával jelezze!
Postacímünk: 2040 Budaörs, Szabadság út 162.
Csatlakozási szándékukat e-mailben is kifejezhetik.
Email: gimnazium@illyes-bors.sulinet.hu
Felhívásunkra az aláírásokat november 2-ig várjuk, mert azokat az Országgyűlés elnökének kívánjuk benyújtani.
A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI alábbi tanárai, dolgozói

Családi életre nevelés


A családi munkamegosztástól a szexualitásig
A KDNP-s politikus által említett két témakört kiemelten kezeli az új Nemzeti alaptanterv - tudta meg az [origo] a szintén KDNP-s Hoffmann Rózsa által vezetett oktatási államtitkárságtól, amely az új NAT tervezetéből is küldött részleteket.  A tervezet szerint "a családok egy részének működésében bekövetkező zavarok" miatt van szükség az ismeretek "erőteljes jelenlétére a köznevelés minden területén". "A szülőknek egyre kevesebb idejük jut gyermekeikre, ezért társadalmi elvárásként fogalmazódik meg a nevelési-oktatási intézményeknek az erkölcsi normák közvetítésében való fokozott részvétele" - áll a dokumentumban.


Azt hiszem, ez már Abszurdisztán.
Családi életre nevelés az iskolában????? és most ide bármennyi kérdőjel is kevés lenne.
Bennem, mint a társadalom egyik tagjában, egyáltalán nem fogalmazódik meg elvárásként, hogy az iskolában tanítsák családi értékekre, erkölcsi normákra a gyerekeimet.
Egyrészről tananyag csak egyféle lesz, de értékrend számtalan. Mi van, ha a mi családunké egyáltalán nem olyan, mint a NAT szerint elvárt? Persze csak sejtem, hogy haza, Isten, és a család lesz benne a fő vonulat, de ennek interpretálására is sok olyan mód létezik, ami nekem, nekünk nem a megfelelő.

Sajnos ahogyan eljutottunk oda, hogy a család másodlagos a munkahely mellett, most el fogunk jutni oda, hogy a család már az iskola mellett is csak másodrendű szerepet fog kapni? Hogyan várhatunk bensőséges, meghitt szülő-gyerek kapcsolatot, ha a gyerekünknek élete nagy részét az intézményben kell tölteni (8-16ig, és akkor még az utazási időt nem számoltam), az iskola mondja meg, miben illik hinnie, milyenné kellene válnia, és nyilván, hogy a gyereknek idomulnia kell majd ehhez, hiszen az iskolában nagyon nem tűrik az eltérő gondolkodást...

Kik fogják tanítani ezeket a tárgyakat? Lesznek szakirányú képzések, választható szakirányok háztartástan, honvédelem, etika stb. tárgyakban, általános iskolai tanítóknak, tanároknak? Vagy kötelező továbbképzések, amik majd jó sokba kerülnek az iskoláknak? Miért kéne belenyugodnom, hogy esetleg olyan valaki tanítja ,,jó erkölcsre, családi értékekre" a gyerekeimet, akit emberileg nem tartok szimpatikusnak, az értékrendjét pedig egyenesen visszautasítom?

Egyáltalán nem teszik, hogy a szülők kezéből ilyen mértékben ki akarják venni a gyerekük nevelését. Nyilván van, akinek ez kényelmes, örül is neki, de nem hiszem, hogy ez lenne a többség.
A szülő én vagyok. A legkompetensebb személy a gyerekem életében, bármennyire is lebecsül Hoffmann Rózsa.

Mondjátok, hogyan lehetne megakadályozni, hogy ez az agyrém bekövetkezzen?

2011. október 12., szerda

Cikk az otthonoktatásról

Nők Lapja Psziché, 2011. október-novemberi szám, 88-90.o.


2011. október 11., kedd

Népfőiskolák Magyarországon a XIX. sz. fordulójától a szabadművelődés koráig II.


Míg a szabad oktatást elsősorban a szakszervezetek szervezték, a népfőiskolák létrehozásában
nagy szerepet játszottak az egyházak. Az 1920-as évek első felében Magyarországon induló népfőiskolák létrejöttében a központi, állami akarat is jelentős tényező volt. Az állam nem sajnálta a támogatást a nemzeti szellemű, keresztény alapokon álló felnőttképzés országos rendszerének kiépítéséhez. A Trianon utáni trauma feldolgozását, a nemzeti büszkeség ébren tartását segítette a „kultúrfölény” elmélete, amelybe kiválóan beleillett a közművelődés régi problémájának megoldására irányuló törekvés, az új felnőttképzési formák keresése. Ennek megfelelően 1924-ben már országszerte 70 népfőiskolai tanfolyam szerveződött. Ezekben a heti óraszám 15–24 között mozgott.
Az 1926. évi népiskolai törvény eredményeként javultak az elemi oktatás feltételei, de a csak elemi iskolát végzettek aránya nem nőtt jelentős mértékben. A népiskola eredményesebb működése az analfabétizmus csökkenésében mutatkozott meg. Így továbbra is nagy szükség volt az elemi iskolát elvégző, de tovább nem tanuló tömegek valamilyen formában való képzésére.

Klebelsberg minisztersége után az állam lényegesen kisebb figyelmet szentelt a népfőiskoláknak, így anyagi támogatás hiányában 1931 után lassan mindenütt elsorvadtak az országban. Új lendületet majd az 1930-as évek második felétől vett a mozgalom, amikor a felnőttoktatás meghatározó formája volt a népfőiskola. Először a kortárs európai példák méltatásai jelentek meg a magyar sajtóban, majd elindultak az egymással párhuzamos szervezkedések is.[1]

A harmincas évek közepétől kezdődött a magyar népfőiskolai mozgalom leggazdagabb és legmaradandóbb periódusa. Az ifjúsági mozgalmak az 1940-es évekre erőteljesen kibontakoztak, és sok haladó gondolat között felkarolói és megvalósítói lettek a népfőiskolának is. Ide tartozik a katolikus agrárifjúságot tömörítő KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Titkársága) és a leányokkal foglalkozó KALÁSZ (Katolikus Leányok Országos Szövetsége), valamint a KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület)  protestáns vonalon. Meg kell említenünk a két protestáns diákmozgalmat, s Református Diákmozgalmat, a Soli Deo Gloriát (Egyedül Istené a dicsőség) és a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetséget, a MEKDESZ-t. Mindegyik mozgalomban már korábban előtérbe került a magyar falu kérdése. Ebben bizonyos szerepe volt a népi íróknak is, akik rendszeres előadóik voltak az ifjúsági mozgalmak által szervezett konferenciákon. Nemcsak előadásokat vállaltak, hanem a Kelet Népében az 1940-1942-es években csaknem minden jelentős képviselőjük cikket írt erről a kérdésről. Móricz Zsigmond, Erdei Ferenc, Kovács Imre, Veres Péter, Féja Géza, Németh László, Bibó István és még sokan a népi írók közül felismerték ennek a gondolatnak a falumentő jelentőségét, és kiállna mellette. Ilyen szellemben indult meg 1936-ban a magyar népfőiskolai mozgalomnak az a korszaka, amely méltán nevezhető a mozgalom virágkorának.[2]

A harmincas évek második felében a népi írói és népi szociográfiai mozgalmak összehangolódnak a népfőiskolai hálózatok építési folyamataival, s ez döntő lendületet adott a népfőiskolák rendszerének kiépítéséhez. Megalakították a Magyar Írók Első Népfőiskolai Munkaközösségét s a népi írók és szociográfusok a népfőiskolák állandó szereplői lettek. [3]

Németh László pl. a rádióról ír, mint a népművelés egyik hathatós hordozójáról: ,,A népegyetem gondolata rég kísért, de ami különféle cím alatt megvalósul belőle: sose tudni, kit szolgál tulajdonképpen, a népet vagy az előadókat. A rádió óriási előnyben van az ilyesféle népművelő tanfolyamokkal szemben: ő egyszerre tízezreket ültethet le a padkára, előadóit hatalmas hallgatósággal sarkallhatja, a tanulónak pedig szobájából sem kell kilépnie, hogy a tanfolyamra eljusson.”[4]

Az 1936-ban alakult sárospataki népfőiskola és követői már nem Trianon eseményeire utaltak vissza, hanem a jövőbe néztek: a parasztság művelődése, a vidék társadalmának megerősítése, az önszerveződés formálása, a nemzeti öntudat ébren tartása volt a fő cél. Móricz Zsigmond így fogalmazta meg a Kelet Népe 1940. február 15.-i számában: ,,Jobb polgárt, jobb hazafit, s jobb embert nevelni, ez a népfőiskola célja.”

A korszakban református és evangélikus népfőiskolák sora nyitott meg. A katolikus népfőiskola céljaiban kissé eltért a protestáns intézményekétől: ,,Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!” –hirdették a katolikus népfőiskolák feliratai.

Voltak olyan népfőiskolák is, amelyek nem tartoztak egyik egyházhoz sem, település, intézmény, párt magánszemély volt a kezdeményezője, s alkalomszerűen működtek.[5]

1941. május 21-én megalakult a népfőiskolai Tanács (7-7 taggal vett részt benne: KALOT, KALÁSZ, KLE, dr. Szabó Zoltán elnök, Kerkai Jenő alelnök). A népfőiskola céljait így foglalták össze: a népfőiskola olyan intézmény, amely a felnőttkor határán lévő ifjúságot 5 hónapon, de legalább két és fél hónapon át vallási és nemzeti hivatásbeli szolgálatra neveli.

A népfőiskola pedagógiáját így sűrítették: az ifjúságot közösségbe gyűjtve, az élő szóból és nevelő személyiségből kiáradó erőkkel a legnagyobb gyakorlatiasságra neveli.

A tananyagra nézve pedig kimondták: minden népfőiskola maga állapítja meg a feldolgozandó anyagot. Szükséges, hogy az állandó műveltségre vonatkozó nevelő tárgyak mellett megfelelő helyet kapjon a gazdasági képzés is. Népfőiskolának csak az nevezhető, ahol legalább két és fél hónapon át bentlakásos munka folyik.
Szatmár úgy vonult be a népfőiskolai történetbe, mint a bujdosó iskola, mert kezdte Szatmárököritón, folytatta Kocsordon és befejezte Tyukodon. Az iskola létrehozását az esperes G. Szabó Mihály kezdeményezte.

Veszprémben nehéz küzdelemmel, szinte országos összefogással jött létre a népfőiskola Boda József lelkész munkája révén.

Kecskeméten 1942-től erőteljes munka kezdődött az 1922-23-ban már megtartott népfőiskola továbbfejlődéseként. Móricz Zsigmond 1940 májusában előadást tartott. Kecskemét -mint több más népfőiskola is- gondolt a visszatért részekre, Erdélyből és Kárpátaljáról is hívott résztvevőket.[6]

A Duna-Tisza közén fekvő Kecskemétnek sok olyan tulajdonsága volt, ami lehetővé tette népfőiskola megnyitását. Ezek között megemlítendők az iskolaváros közép- és felsőfokú intézményei. A fiú- és leánygimnázium mellett tanítóképző és jogakadémia is volt a városban. Kedvező feltétel volt még a KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) jól kiépített munkája mind a városban, mind pedig a környező tanyákon. Önálló székházuk alkalmas volt népfőiskolai célú munkára.[7]

Két és fél hónapnál hosszabb tanfolyamok voltak: Hódmezővásárhelyen, Pápán, Csurgón, Alsónyéken, Szeghalmon, Hajdúböszörményben és Rónafőn. Rövidebb tanfolyamok voltak:
Debrecenben, Dombrádon, Fóton, Győrszemerén, Hajdúhadházán, Hajdúnánáson, Kiskunhalason, Kisvárdán, Komádiban, Köröstarcsán, Kunmadarason, Mezőtúron, Miskolcon, Nyíregyházán, Sajóecsegen, Sárbogárdon, és Törökszentmiklóson.

A Dunántúlon az 1940-es évektől a következő népfőiskolák működtek: Celldömölk, Farád, Győr és Répcelak. A vezetők voltak: Sztehló Gábor, Csepregi Béla, Veöreös Imre.

Keresztény Leányegyesületek (KLE) népfőiskolái: Tordas, Leléd (Szlovákia), Sajókaza, Miskolc, Nyíregyháza.

Erdély és a Felvidék népfőiskolái: a KALOT a visszatért területeken mindenütt igyekezett népfőiskolát szervezni. Így volt ez protestáns vonalon is. A Felvidéken két csomópont kerül előtérbe: Csallóköz és Beregszász, Ungvár.

Erdélyben 10 népfőiskoláról tudunk: Ákosfalva, Barátka, Gyalu, Kőrösfő, Magyarkapus, Makkfalva, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Szilágycsehi, és Halmos.

Az államilag támogatott és a népművelés által gondozott népfőiskolák is beletartoztak az 1948-ig terjedő időszak intézményhálózatába. Kétségtelenül az egyik legjelentősebb a Tatai Népfőiskola volt 1940-1944 között. A Magyar Közigazgatástudományi Intézet Benda Kálmán és Magyary Zoltán igazgatásával elsősorban arra kívánta felkészíteni a résztvevőket, hogy a falujukban majd alkalmas vezetők lehessenek. Siófokon Molnár István vezetésével 1944-ig működött a Balatoni Népfőiskola.

1945 után ha nehezen is, de újra életre kaptak az egyházi népfőiskolák a KALOT és a KIE szervezésében. Ekkor a vezető szerepet már a Szabadművelődés és a Parasztszövetség veszi át. Karácsony Sándor a Szabadművelődési Tanács elnöke, és Szathmáry Lajos a népfőiskolai ügyek vezetője. A Tanácsban helyet kap még: Szabó Zoltán, Újszászy Kálmán és Boda József is. Az 1946/500. sz. rendelet a szabadiskolák létesítését szabályozta. Ezek három fokozatban alakulhattak: alsó, közép és felső. Szathmáry Lajos jelentése szerint 200 ilyen iskola volt, és ebből 30 felsőfokú, 50 középfokú és 120 alsófokú. Ez utóbbiak közé tartoztak a népfőiskolák.[8]

1945-ben a FM (Földművelésügyi Minisztérium) és a VKM (Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium) közös 53800/1945-ös  rendelete alapján gazdaképző iskolákat állítottak fel a népfőiskola riválisaként. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945 novemberében a Tiszántúli Református Egyházkerület számára jelölte ki a Felnőtt Dolgozók Iskolája megszervezésének feladatait, amelyben elemi és középfokú oktatás folyt. 1948-ban államosították a felnőttképző szervezetet, s az a ,,dolgozók iskolája”-ként betagozódott az állami iskolarendszerbe.[9]

Az iskolák államosításával egyidejűleg ennek a népet igazán emelni akaró mozgalomnak sem volt helye az új elgondolások keretében. Hosszú évekre hallgatás vette körül ezt a kérdést, és csak néhány cikk törte meg a csendet, majd az 1972-ben megjelent Népi írók bibliográfiája adta közre az 1931-1944 és az 1945-1948 közötti időkre vonatkozó irodalmat. Csak 1983-ban szerveztek újra országos találkozót, és lassan éledt a mozgalom az ország különböző tájain.[10]




[1] Hodossi Sándor: Református népfőiskolák a magyar vidék felemelkedéséért. In: Mediárium, 1. évf. 2. sz. / 2007.  163-170. p.
[2] Magyar Népfőiskolai Társaság honlapja http://www.nepfoiskola.hu/MNT_hu/magunkrol.html
[3] Sári Mihály: A kultúra intézményrendszereinek történeti-funkcionális változásai. PTE FEEFI Pécs, 2004. 83. p
[4] Németh László: Rádió és népművelés (1934). In: Agárdi Péter: Szöveggyűjtemény a magyar művelődéstörténet tanulmányozásához. PTE FEEFI Pécs, 2002. 370-375. p.
[5] Sári Mihály: A kultúra intézményrendszereinek történeti-funkcionális változásai. PTE FEEFI Pécs, 2004. 84. p
[6] Magyar Népfőiskolai Társaság honlapja http://www.nepfoiskola.hu/MNT_hu/magunkrol.html
[7] Kovács Bálint: Protestáns népfőiskolai mozgalom Magyarországon. Magyar Népfőiskolai Társaság Püski Kiadó, Budapest, 1994. 74. p.
[8] Magyar Népfőiskolai Társaság honlapja http://www.nepfoiskola.hu/MNT_hu/magunkrol.html
[9] Sári Mihály: A kultúra intézményrendszereinek történeti-funkcionális változásai. PTE FEEFI Pécs, 2004. 86. p
[10] Magyar Népfőiskolai Társaság honlapja http://www.nepfoiskola.hu/MNT_hu/magunkrol.html

Népfőiskolák Magyarországon a XIX. sz. fordulójától a szabadművelődés koráig I. rész



Van olyan szellemi hatalom
mely mint a centripetális erő
középpontjába ránt
ifjakat,
öregeket,
férfiakat,
nőket egyaránt
kik csak ezt az egyet érzik:
hiszem
és csak ezt tudják: akarom

/Képes Géza: A népfőiskola-építők –részlet/

A népfőiskola gondolata a XIX. század közepén Dániában született meg, de már jóval korábban a népfőiskola megjelenése előtt nagyon hasonló felnőttképzési formarendszerek működtek sikeresen. Kutatási eredmények bizonyítják, hogy Mária Terézia uralkodása idején, II. József korszakában a felnőttképzés kísérleti formái már jelen voltak Közép-Európában.[1]

A népfőiskolák hazánkban más talajokon gyökereznek, mint Dániában, vagy más országokban, azonban minden országban van egy közös vonásuk: akkor bukkannak fel, születnek meg, amikor az ország, a nép sorsa, kultúrája, jövője veszélybe kerül. A népfőiskola az a hely, ahová menekülhet a nemzeti öntudatát fenntartani szándékozó polgár.

A népfőiskola első fázisát 1780- 1925 közé tehetjük. Ezen belül 3 periódust különíthetünk el:
  1. Az első népfőiskolai kísérletek kora 1780-1891 (Tessedik, Festetich, Wesselényi)
  2. A népfőiskola elméleti megalapozása 1892-1913
  3. Az első népfőiskolák 1914-1925.

A Felnőttoktatási és –képzési Lexikon ,,népfőiskola” címszavában Bajaszentivánt említi, mint az első népfőiskolánk színhelye, de valószínűleg ez  pontatlanul használt elnevezés; és valójában Baja egyik kerülete, Bajaszentistván a népfőiskola kialakulásának a helye, melyet Bellasits Bálint hozott létre 1914-ben..[2]

A Trianon utáni időből viszont már Kecskemét érdemel említést, ahol dr. Kovács Andor jogakadémiai igazgató vezetésével 1922-23-ban megindult a népfőiskola, s erről Értesítőt adtak ki.
Az 1920-as évek utáni időkben mintegy 70 népfőiskola működött az országban, és ezek elsősorban az állampolgári nevelésről igyekeztek gondoskodni. Ilyenek az erdélyi, a felvidéki példák, valamint a hazaiak közül Mezőkövesd, Szanda, Ménfőcsanak és Pilis.[3]

1921 februárjában Esztergomban – egyházi és vármegyei támogatással- népfőiskolát szervezett dr. Bocsánczy Lukács vármegyei szabadoktatási titkár, a cél népfőiskolai vezetők képzése. A Tanítóképző Intézet több vezetőképző kurzusnak adott otthont, a tematika is utal a képzés jellegére: a népművelés feladatai, az ifjúsági egyesületek szervezése, a szabadoktatási mozgalom, Trianon. 1922-re a népfőiskolák a felnőttképzés elfogadott intézményeivé váltak.[4]

A népfőiskolai mozgalom mellett Klebelsberg Kuno miniszter kiemelten támogatta falusi könyvtárak létesítését, múzeumok, közgyűjtemények szélesebb körű látogatását, és kezdeményezte elemi fokú ismeretterjesztő előadások és tanfolyamok szervezését is. Már minisztersége második évében, 1923-ban kijelentette, hogy a falusi lakosság nevelését kell elsősorban elősegíteni. A központi kultúrpolitikai irányelveket követve sorra alakultak a keresztény és hazafias nevelési célokat kitűző népfőiskolák az 1920-as évek elejétől.

Az 1920-as évek elejére az iskolán kívüli népművelésnek három fő formája alakult ki: az angol példára létrejövő és elsősorban tárgyi ismeretek bővítését szolgáló szabadoktatás; az erkölcsi nevelésre is nagy súlyt helyező dán mintát követő népfőiskola; és a szakszervezetek által irányított, aktív politikai szerepet vállaló szabad tanítás vagy szabadiskola.
A népfőiskolák szervezését elsősorban a módosabb paraszti rétegek műveltségének emelése céljából szorgalmazta a Gazdaszövetség.

A Trianon utáni Magyarország művelődési koncepciójába leginkább a keresztény alapokon álló, nemzeti elkötelezettségű népfőiskola illett bele. A dán mintát azonban nem lehetett változtatások nélkül átültetni a magyar gyakorlatba. Meg kellett találni a hazai viszonyoknak legjobban megfelelő felnőttképzési formákat. Klebelsberg 1918-ban fogalmazta meg a népművelő előadásokkal kapcsolatos elképzeléseit. Eszerint a hallgatóság nem lehet túl nagy, mert ez hátráltatja a hallottak közös megbeszélését. Az előadásokon felvetett problémák megbeszélése ugyanis szerves részét képezte a programnak. Ettől az elvtől csak akkor érdemes eltérni, ha országosan ismert előadót sikerül megnyerni valamely témában, aki képes tömegeket mozgósítani előadásával.


[1] Sári Mihály: A kultúra intézményrendszereinek történeti-funkcionális változásai. PTE FEEFI, Pécs, 2004. 72. p
[2] i.m. 81-82. p.
[3] Magyar Népfőiskolai Társaság honlapja http://www.nepfoiskola.hu/MNT_hu/magunkrol.html
[4] Sári Mihály: A kultúra intézményrendszereinek történeti-funkcionális változásai. PTE FEEFI, Pécs, 2004. 82. p