2011. október 11., kedd

Népfőiskolák Magyarországon a XIX. sz. fordulójától a szabadművelődés koráig I. rész



Van olyan szellemi hatalom
mely mint a centripetális erő
középpontjába ránt
ifjakat,
öregeket,
férfiakat,
nőket egyaránt
kik csak ezt az egyet érzik:
hiszem
és csak ezt tudják: akarom

/Képes Géza: A népfőiskola-építők –részlet/

A népfőiskola gondolata a XIX. század közepén Dániában született meg, de már jóval korábban a népfőiskola megjelenése előtt nagyon hasonló felnőttképzési formarendszerek működtek sikeresen. Kutatási eredmények bizonyítják, hogy Mária Terézia uralkodása idején, II. József korszakában a felnőttképzés kísérleti formái már jelen voltak Közép-Európában.[1]

A népfőiskolák hazánkban más talajokon gyökereznek, mint Dániában, vagy más országokban, azonban minden országban van egy közös vonásuk: akkor bukkannak fel, születnek meg, amikor az ország, a nép sorsa, kultúrája, jövője veszélybe kerül. A népfőiskola az a hely, ahová menekülhet a nemzeti öntudatát fenntartani szándékozó polgár.

A népfőiskola első fázisát 1780- 1925 közé tehetjük. Ezen belül 3 periódust különíthetünk el:
  1. Az első népfőiskolai kísérletek kora 1780-1891 (Tessedik, Festetich, Wesselényi)
  2. A népfőiskola elméleti megalapozása 1892-1913
  3. Az első népfőiskolák 1914-1925.

A Felnőttoktatási és –képzési Lexikon ,,népfőiskola” címszavában Bajaszentivánt említi, mint az első népfőiskolánk színhelye, de valószínűleg ez  pontatlanul használt elnevezés; és valójában Baja egyik kerülete, Bajaszentistván a népfőiskola kialakulásának a helye, melyet Bellasits Bálint hozott létre 1914-ben..[2]

A Trianon utáni időből viszont már Kecskemét érdemel említést, ahol dr. Kovács Andor jogakadémiai igazgató vezetésével 1922-23-ban megindult a népfőiskola, s erről Értesítőt adtak ki.
Az 1920-as évek utáni időkben mintegy 70 népfőiskola működött az országban, és ezek elsősorban az állampolgári nevelésről igyekeztek gondoskodni. Ilyenek az erdélyi, a felvidéki példák, valamint a hazaiak közül Mezőkövesd, Szanda, Ménfőcsanak és Pilis.[3]

1921 februárjában Esztergomban – egyházi és vármegyei támogatással- népfőiskolát szervezett dr. Bocsánczy Lukács vármegyei szabadoktatási titkár, a cél népfőiskolai vezetők képzése. A Tanítóképző Intézet több vezetőképző kurzusnak adott otthont, a tematika is utal a képzés jellegére: a népművelés feladatai, az ifjúsági egyesületek szervezése, a szabadoktatási mozgalom, Trianon. 1922-re a népfőiskolák a felnőttképzés elfogadott intézményeivé váltak.[4]

A népfőiskolai mozgalom mellett Klebelsberg Kuno miniszter kiemelten támogatta falusi könyvtárak létesítését, múzeumok, közgyűjtemények szélesebb körű látogatását, és kezdeményezte elemi fokú ismeretterjesztő előadások és tanfolyamok szervezését is. Már minisztersége második évében, 1923-ban kijelentette, hogy a falusi lakosság nevelését kell elsősorban elősegíteni. A központi kultúrpolitikai irányelveket követve sorra alakultak a keresztény és hazafias nevelési célokat kitűző népfőiskolák az 1920-as évek elejétől.

Az 1920-as évek elejére az iskolán kívüli népművelésnek három fő formája alakult ki: az angol példára létrejövő és elsősorban tárgyi ismeretek bővítését szolgáló szabadoktatás; az erkölcsi nevelésre is nagy súlyt helyező dán mintát követő népfőiskola; és a szakszervezetek által irányított, aktív politikai szerepet vállaló szabad tanítás vagy szabadiskola.
A népfőiskolák szervezését elsősorban a módosabb paraszti rétegek műveltségének emelése céljából szorgalmazta a Gazdaszövetség.

A Trianon utáni Magyarország művelődési koncepciójába leginkább a keresztény alapokon álló, nemzeti elkötelezettségű népfőiskola illett bele. A dán mintát azonban nem lehetett változtatások nélkül átültetni a magyar gyakorlatba. Meg kellett találni a hazai viszonyoknak legjobban megfelelő felnőttképzési formákat. Klebelsberg 1918-ban fogalmazta meg a népművelő előadásokkal kapcsolatos elképzeléseit. Eszerint a hallgatóság nem lehet túl nagy, mert ez hátráltatja a hallottak közös megbeszélését. Az előadásokon felvetett problémák megbeszélése ugyanis szerves részét képezte a programnak. Ettől az elvtől csak akkor érdemes eltérni, ha országosan ismert előadót sikerül megnyerni valamely témában, aki képes tömegeket mozgósítani előadásával.


[1] Sári Mihály: A kultúra intézményrendszereinek történeti-funkcionális változásai. PTE FEEFI, Pécs, 2004. 72. p
[2] i.m. 81-82. p.
[3] Magyar Népfőiskolai Társaság honlapja http://www.nepfoiskola.hu/MNT_hu/magunkrol.html
[4] Sári Mihály: A kultúra intézményrendszereinek történeti-funkcionális változásai. PTE FEEFI, Pécs, 2004. 82. p

Nincsenek megjegyzések: