2012. március 25., vasárnap

Szakdolgozati rezümé az otthonoktatásról

Elkészült a szakdolgozatom az otthonoktatásról. Bár én magam nem oktatom otthon egyik gyerekemet sem, a téma mégis nagyon érdekes számomra, továbbá nagyon tanulságos, mennyi tévhit övezi. A legvehemensebb ellenzői tanárok (tanítók) és pszichológusok. Úgy gondolják, hogy amit a tanulmányaik során mélyen a fejükbe vertek elsajátítottak, az általános érvényű, és az attól eltérő út eleve nem lehet jó.
Rögtön mindenki az iskola szocializációs erejével kezdi, és igen nehéz beláttatni, hogy a szocializáció helyére és módjára számos más lehetőség kínálkozik, ami sok szempontból sokkal kívánatosabb, mint az iskolai.

A diplomamunkámat a védése után nyilvánosan is hozzáférhetővé teszem majd azt, addig egy rezümét publikálok róla ehelyütt.
Egyúttal pedig megköszönöm mindenkinek, aki hozzájárult az elkészítéséhez, akár azáltal, hogy kitöltötte a kérdőívemet, akár azáltal, hogy betekintést engedett az otthonoktatói mindennapjaikba, vagy továbbította kérésemet más otthonoktatós családoknak. 
-------------------------------------------
Rezümé


Amikor egy gyerek iskolaérett lesz, a szülők alaposan utánajárnak, milyen iskolák közül választhatnak. Mérlegelik az alkalmazott pedagógiai módszereket, megnézik a továbbtanulási mutatókat, esetleg a Pisa-felmérés eredményeit. Aztán az általuk fontosnak tartott szempontok szerinti sorrendet leginkább követő iskolába íratják be a gyereküket.
Egy alternatíva meglehetősen ritkán merül fel: az otthonoktatás. Pedig az otthonoktatás számos olyan kérdésre, problémára képes választ adni, amire az iskolarendszer (akár a hagyományos, akár az alternatív intézményeket tekintve) nem.
Ilyen probléma például rögtön maga a gyerek. Akit az iskolarendszer meglehetősen ritkán kezel individuumként, nem tolerálja az átlagostól (a ,,normálistól”) eltérő gondolkodásmódot, nem ad elegendő teret a gyerekben rejlő lehetőségek maradéktalan kibontakoztatására. A jutalmazással szemben rendszerint a büntetés kerül előtérbe a nevelés eszközeként. Ennek okai sokfélék (idő-, és pénzhiány, nagy osztálylétszám, eltérő képességű gyerekek egyidejű oktatása, nem megfelelő pedagógusi hozzáállás, nem megfelelő módszerek alkalmazása, megfelelési kényszer, rugalmatlanság stb.). Mindezek teljes mértékben kiküszöbölhetőek az otthonoktatás keretében, ahol a szülő, mivel ő ismeri a legjobban a saját gyerekét, abszolút mértékben személyre szabott oktatást és nevelést képes nyújtani.
Kutatásomban azt vizsgálom, hogy a hagyományostól merőben eltérő oktatási forma, az otthonoktatott gyerekek az iskolarendszerben tanulókhoz képest milyen más jellegű tudást, kompetenciákat sajátítanak el? Hogyan alapozza meg a szülő az élethosszig tartó tanulás belső szükségletté válását az otthonoktatott gyerekeknél? Van-e egyáltalán létjogosultsága az otthonoktatásnak, amikor a hagyományos iskolarendszer mindenki által hozzáférhető és ingyenes?
A feltételezésem az, hogy más kompetenciák kerülnek előtérbe az otthonoktatottnál, mint a hagyományos iskolarendszerben tanulóknál. Valószínűleg azok, akik nem a hagyományos rendszerben tanultak, könnyebben, természetes módon, szinte észrevétlenül képesek magukévá tenni az élethosszig tartó tanulás szükségességét.
Egyúttal a külföldi és a hazai szakirodalom alapján bemutatom az otthonoktatás, az otthonoktatók és otthonoktatottak magyarországi helyzetét, feltárva a témával kapcsolatos legfontosabb tényeket és tévhiteket.

3 megjegyzés:

Eszti írta...

Izgalmasnak hangzik! Várom, hogy elolvashassam a teljes szakdolgozatot, és addig is sikeres diplomavédést kívánok.

(Utólagos bocsánatkéréssel is jövök, mert én sajnos nem tudtam részt venni sem a kérdőív kitöltésében, sem a továbbításban, pedig tervben volt. Ne haragudj ezért. Azért az jó, hogy amint látom, megtették helyettem mások.)

Minden jót nektek:

Eszti

Parragi Zoltán írta...

Nagyon érdekelne engem is.

Bertácska írta...

Kedves Zsuzsa. Próbáltam levelet írni önnek, de a fent megadott cím nem működik. Kérem jelezzen vissza a bertacska@gmail.com címre.

Romániából írok. Az otthonoktatás kérdéseiről szeretnék beszélgetni önnel. Köszönöm